A görögöknek is megtetszett az onlinekassza

Görögországban is tervbe vették a pénztárgépek elektronikus bekötését az adóhatósághoz. A rendszert ott is 2013 első negyedévében vezetnék be.

A pénztárgépeket a pénzügyminisztérium Taxisnet elnevezésű központi elektronikus nyilvántartási rendszerébe kapcsolják be, ami lehetővé teszi az áfa-bevételek azonnali nyomon követését – írja az MTI az ekathimerini internetes hírportálra hivatkozva.

A pénztárgépek és az adóhivatal közötti online kapcsolat áttekinthetővé és ellenőrizhetővé teszi a tranzakciókat, amely – a hatóságok reményei szerint – visszaszorítja a számlahamisítást, a csalásokat, miközben növeli az állam adóbevételeit.

Magyarországon az október elején bejelentett 397 milliárd forintos egyenlegjavító program keretében döntött a kabinet a pénztárgépek és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) online összekapcsolásáról. Bár az elképzelést a szakmai szervezetek üdvözölték és a feketegazdaság elleni harc egyik fontos eszközének tekintik, a nagyon szoros határidő – elvileg április elsejétől már élesben kellene működnie az új rendszernek – több érintett szerint nem tartható.

A pénztárgépek online bekötése az adóhatósághoz nem számít egyedi dolognak, ugyanilyen rendszer van érvényben egyebek mellett Olaszországban, Svédországban, Szlovéniában és Bulgáriában is.