Az MKEH tesztel, de még nincs kész onlinekassza

Újabb cégek jelentkeztek, hogy beléphessenek a pénztárgépet forgalmazók táborába. A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) legfrissebb közlése szerint már hét társaság adott be engedélykérelmet, összesen 13 típusra. Érdeklődésünkre azt a tájékoztatást kaptuk, hogy előzetes méréseket, teszteléseket, vizsgálatokat már végeztek a beadott kasszákon, azonban konkrét típusvizsgálat még egyik esetben sem történt.

Június első hetének végéig összesen hét cég pályázott típusengedélyre az MKEH-nál. A hivatal tájékoztatása szerint ezek a forgalmazók összesen 13 típust szeretnének engedélyeztetni. Ezek közül hat a számítógépes alapú kasszák, hét pedig az úgynevezett kiskasszák közé tartozik, amelyek jellemzően az 1-2 pénztárgépet használó kisüzleteknek, mikrovállalkozásoknak lehet megfelelő. Az arányból látható, hogy a társaságok számára mindkét piaci szegmens egyformán fontos, szeretnének jelen lenni a kisboltokban éppúgy, mint a nagy üzletekben.

Az MKEH legutóbb arról tájékoztatta az onlinekassza.hu-t, hogy előzetes mérések, tesztelések, vizsgálatok már történtek az engedélyeztetni kívánt kasszákon, azonban a gyártók fejlesztései még nem fejeződtek be, ezért konkrét típusvizsgálat egyik esetben sem történt.