Botrány a fórumon, hoppon maradtak a vállalkozók

Tájékoztatóra hívták a vállalkozókat, de a főbb kérdéseikre nem kaptak választ az online pénztárgépekről tartott fórumon Debrecenben. A kétszáz vállalkozót elsősorban a határidők, a bírságok és az új berendezések működése érdekelte. Mivel azonban még a pénztárgépek gyártása sem indult el, csak az elvi technikai megoldások biztosak. Ennek ellenére Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter továbbra is úgy gondolja, 80-90 milliárdos bevételt hoz a kasszák NAV-hoz bekötése idén.

 Az egyik résztvevő, Kovács Mihály azt panaszolta, nem ismerik a támogatás mértékét, és hogy ki fogja az átállást finanszírozni. Török Levente azt szerette volna megtudni, milyen módon korrigálhatják a téves beütéseket. Az is kérdés szerinte, mit tegyenek, ha például egy vevő visszahozza az árut. Máté Sándor úgy fogalmazott, a törvény leírta, hogy kötelező áttérniük az online pénztárgépekre, de ezen kívül semmit sem tudnak – írta a dehir.hu.

Érdemi választ nem kaptak a kérdéseikre a vállalkozók. Az érdeklődők a meghívó szerint Czinege Attilát, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal regionális főigazgatóját várták, de helyette egy ügyintéző érkezett. Ő azt mondta, részleteket nem tud, ők is csak a sajtóból értesülnek.

Ha nem tudjuk tartani a határidőt, múljon az önökön, a gyártókon vagy rajtunk, akkor azt tudom mondani, hogy bírságolásra egyelőre nem kell számítani – erősítette meg a NAV ügyintézője a korábbi híreket. Mivel nem kaptak pontos információkat, többen zúgolódva otthagyták a fórumot.

Varga Mihály a Hír TV tegnapi műsorában elmondta, továbbra is 80-90 milliárd forint bevételre számít idén a költségvetésben a pénztárgépek online bekötéséből.

Több mint 240-250 ezer pénztárgépet kell lecserélni, vélhetően a folyamatot nagyon hamar el tudjuk indítani. Nagyon bízom abban, hogy azt a csúszást, ami év elején történt, be tudjuk hozni, és ha ez megtörtént, akkor reálisan 80-90 milliárd forintos összeg várható a költségvetésben ettől az intézkedéstől – jelentette ki a miniszter.