Dohányboltok miatt változtatott adatain a KSH

Dohányboltok miatt változtatott adatain a KSH
Javított a kereskedelmi adatokon a KSH. A korrekciót a dohányforgalmi adatok változása miatt hajtották végre. Ennek megfelelően 2014. januárban a második becslés szerint 6,2 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakához képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Az országos kiskereskedelmi forgalom közel fele élelmiszer- és vegyesiparcikk eladásából származik.

 

A második becslés szerint 6,2 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakához képest. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben 8,5 százalékkal, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben és az üzemanyag-kiskereskedelemben 4,1 százalékkal emelkedett az értékesítés volumene. Az első adat még 3,9 százalékról szólt, az eltérést a dohányforgalmazás adatelemzési módszerének megváltozása okozta –az NDN Zrt. egzakt adataiból számolnak ezentúl a statisztikusok.

Az országos kiskereskedelmi üzlethálózat, valamint a csomagküldő és internetes kiskereskedelem forgalma 2014 januárjában 599 milliárd forint volt, 36 milliárd forinttal több, mint egy évvel korábban. 2014 elején az országos kiskereskedelmi forgalom közel fele az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben, egyharmada (32,6 százalék) a nem élelmiszer-kiskereskedelemben, a fennmaradó 18,1 százalék pedig az üzemanyagtöltő állomások hálózatában keletkezett.

Az élelmiszer-kiskereskedelmen belül a forgalom döntő részét (78,2 százalék) az élelmiszer jellegű vegyes üzletek adták, ahol az értékesítés volumene 3,8 százalékkal csökkent, miközben a dohány-kiskereskedelmet érintő jogszabályi változások miatt az élelmiszer, ital, dohányáru-szaküzleteké 123,4 százalékkal volt több, mint 2013 januárjában.

A non food kiskereskedelem januárban 4,1 százalékkal emelkedett 2013 hasonló időszakához képest. Növekedtek az eladások az iparcikkjellegű vegyesboltokban, a textil-, ruházati és lábbeliüzletekben, a bútor, valamint a műszakicikk-boltokban. A forgalom az előző évinél kisebb volt a könyv és a számítástechnikai üzletekben (4,2 százalék). A korábbi időszakhoz hasonlóan folytatódott a dinamikus bővülés a csomagküldő és internetes kiskereskedelemben. Az üzemanyagtöltő állomások forgalma januárban 4,1 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét.