Titkolják a koncepciót, de esélyes az italárusítás korlátozása

Titkolják a koncepciót, de esélyes az italárusítás korlátozása
Korlátozhatják az alkoholeladás helyét, időtartamát, és különleges engedélyhez köthetik az árusítást. Erre a következtetésre jutott a Világgazdaság, bár az Egészségügyi Államtitkárság egyelőre titkolja az elkészült Nemzeti Alkoholstratégia programot. Korábbi koncepciók jó megoldásnak tartották a kereskedelem korlátozását, akárcsak a dohányboltok esetében.

Semmilyen információt nem ad az Egészségügyi Államtitkárság az állítólag már elkészült Nemzeti Alkoholstratégiáról – írta a Világgazdaság. Egy néhány évvel ezelőtt kidolgozott dokumentum alapján azonban megalapozott az a feltételezés, hogy a dohányhoz hasonlóan az alkohol árusítását is korlátoznák.

„Az Egészségügyért Felelős Államtitkárság koordinálásával az Országos Addiktológiai Centrum munkatársai elkészítették a Szakpolitikai Program az Alkoholprobléma Visszaszorítására 2014-2018 című dokumentum tervezetét. Jelenleg társadalmi egyeztetés előtt áll” – erősítették meg a lap érdeklődésére a tárcánál. Azt nem tudták megmondani, mikor kezdődhet az egyeztetés.

Lehet, hogy az új kormány megalakulásáig várni kell, hogy kiderüljön, megalapozottak-e azok a feltételezések, amelyek szerint a dohánytermékekhez hasonlóan az alkohol árusítását is korlátoznák. Amit biztosan tudni lehet az az, hogy 2009-ben az Országos Addiktológiai Centrum „Alkoholpolitika és -stratégia” címmel már készített egy tervezetet, annak alapján nem megalapozatlan arra gondolni, hogy az alkoholfogyasztás visszaszorítására hivatkozva a kormány esetleg az alkoholkereskedelem korlátozását tervezi. Az akkori dokumentum „jó és hatékony” gyakorlatnak nevezte azokat az intézkedéseket, amelyekkel más országok a hozzáférést korlátozták, így az árusítóhelyek számának és nyitva tartásának szabályozását, vagy az alkoholárusítás külön engedélyhez kötését.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint egyébként az egy főre jutó szeszesital-fogyasztás Magyarországon amúgy folyamatosan csökken. 2010-re 9,2 literre mérséklődött a 2006-os 11,2 literről. Magyarországon a hivatalos statisztikák ezzel együtt is félmillióra, a szenvedélybetegekkel foglalkozó szakemberek 800 ezerre becsülik az alkoholisták számát.