Újra elutasította az MKEH az Alt Cash engedélyeit

Újra elutasította az MKEH az Alt Cash engedélyeit
Elutasította a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) az Alt Cash-nek az NR-300-as, 240-es és 440-es online pénztárgépekre benyújtott újabb kérelmeit – írja az MTI. Gyorsított eljárásra nincs lehetőség, ezért a korábbi Alt Cash ügyfeleknek mindenképpen másik kasszát kell rendelniük február 16-ig, hogy a befizetett előleget, és az állami támogatást ne veszítsék el.

Hiába adta be újra három típusra az engedélykérelmet az Alt Cash, két nap alatt elutasította azokat az MKEH. A hivatal ezt a kérelmekre és a típusokra hivatkozva, illetve a folyamatban lévő fellebbezési eljárás közötti jogi ellentmondásokkal indokolta.

A hivatal jelezte továbbá, hogy a vonatkozó jogszabályok nem adnak lehetőséget gyorsított engedélyezési eljárásra. Az eljárás a rendeletben előírt 15 napos határidővel folytatható le, ami indokolt esetben 15 nappal meghosszabbítható – emlékeztet a közlemény. A kérdéses pénztárgépek esetében pedig akár ismételt szakértői kirendelés, új white box tesztelők közreműködésének előírása is az engedélyezési eljárás időtartamát növeli.

Az Alt Cash a saját Facebook-oldalán hozta nyilvánosságra, hogy a hivatalhoz hétfőn adta be engedélyezési kérelmét. Ebben azt írták, hogy az MKEH által korábban feltárt biztonsági rést az adóügyi ellenőrző egység (AEE) gyártójával közösen megszüntették.

A kormány időközben úgy rendelkezett, hogy a két érintett forgalmazó, az Alt Cash és a Japán Cash károsultjai rendelhetnek másik gépet úgy, hogy állami támogatás formájában megkaphatják az igazoltan megfizetett előleget, foglalót, ha új gépet rendelnek a NAV honlapján február 16-ig.