Félnek Európában az árak csökkenésétől

Félnek Európában az árak csökkenésétől
Egyre nagyobb fenyegetést jelent Európában az árak csökkenése. Ha az árak folyamatosan esnek, akkor a vásárlók további csökkenést várva elhalaszthatják beszerzéseiket, ez pedig visszafogja a kereskedelmet – írja a Világgazdaság. Az euróövezet már több mint egy éve küzd az alacsony inflációval, és halad a defláció felé. Áprilisban csak 0,7 százalékkal nőttek az árak, ennek az ütemnek a háromszorosára lenne szükség.

Európában egyre nagyobb fenyegetést jelent az árak csökkenése. Néhány euróövezeti ország már deflációba került, és a Bloomberg felmérése szerint jelentős a kockázata, hogy a folyamatnak még nincs vége. Áprilisban mindössze 0,7 százalékkal nőttek az árak az euróövezet egészében, ennél háromszor nagyobbnak kellene lennie az áremelkedési ütemnek. Az Európai Központi Bank (EKB) inflációs célja 2 százalékos.

Vannak, akik nem félnek a deflációtól, mert az élelmiszerárak, a szolgáltatások és az energián kívüli termékek ára emelkedik. Görögországban folyamatos az árak mérséklődése, de Ciprus és Portugália lakói is azzal szembesülnek, hogy olcsóbbak a termékek és a szolgáltatások, mint egy évvel korábban. Spanyolországban és Szlovákiában nem emelkednek az árak.

Veszélyes, hogy ha az árak tartósan esnek, a lakosság további csökkenést vár, ezért elhalaszthatja tartóscikk beszerzéseit. Japánban ez közel két évtizede okoz problémát, amit most talán óriási mértékű pénznyomtatással, a jen gyengítésével orvosolhatnak. Az euróövezet már több mint egy éve küzd az alacsony inflációval, hónapok óta halad a defláció felé. Ebben az időszakban mindössze 25 bázispontos kamatcsökkentésre futotta az Európai Központi Banktól, így tavaly novemberben rekord alacsonyra, 0,25 százalékra került a kamat. Ez nem hozott fordulatot az inflációban.

Úgy tűnik, nemcsak a megfigyelők, hanem az EKB is fél az alacsony inflációtól. A múlt héten Mario Draghi, a jegybank elnöke a kamatdöntést követően elárulta, hogy júniusban lépéseket tehetnek. Elemzők szerint nem valószínű, hogy egy kamatcsökkentés elegendő lenne.

Fotó: Hwsw