Robotoké a kereskedelem jövője?

Robotoké a kereskedelem jövője?

Eladó nélküli üzletek, szállítás drónokkal, teljesen automatizált gyártás, műhold vezérelte traktor: csak néhány azok közül az újítások közül, melyek a közeljövőben tömegessé fognak válni a gazdaságban. Európa eddig tétlenül nézte, amint egyre nagyobb szerepre tesznek szert a robotok az élet minden területén, de úgy tűnik, most kapcsoltak az európai törvényhozók.

Öt éve lefelé mennek az alapvető élelmiszerárak

Öt éve lefelé mennek az alapvető élelmiszerárak

A tavalyi év már az ötödik volt a sorban, amikor az alapvető mezőgazdasági termények ára éves átlagban csökkent – jelen esetben 1,5 %-ot 2015-höz képest. Közben a kifejezetten jó termés – és a szintén pozitív előrejelzések – biztosította gabonabőség ellensúlyozta a FAO élelmiszerár-index havi kurzusában a trópusi árucikkek (például cukor és pálmaolaj) oldaláról jövő nyomást, melyeknél a termelés igencsak megérezte az El Nino hatását.

Sokat költött tavaly jótékonykodásra a Spar

Sokat költött tavaly jótékonykodásra a Spar

Több mint 160 millió forinttal támogatott társadalmi célú kezdeményezéseket, intézményeket és rendezvényeket 2016-ban a SPAR Magyarország. Tavaly országszerte közel 100 – többek között a kultúra, az oktatás, az egészségügy, a szociális szféra és az állatvédelem területén tevékenykedő – szervezetnek és intézménynek adott összesen 22 millió forint értékű támogatást – áll a vállalat közleményében.

Online kassza: ha van, ha nincs, jelenteni kell

Online kassza: ha van, ha nincs, jelenteni kell

Január 1-től minden újonnan kötelezettnek online pénztárgépet kell használnia. Aki eddig nem tett eleget a kötelezettségének, annak kézi számlákkal és a havi adatszolgáltatással kell számolnia, amíg az online kasszája nem üzemel – ha nem akar bírságot fizetni. Jó hír azonban, hogy úgy tűnik, azok sem maradtak le a kedvezményről, akik még nem kapták meg a kasszájukat, de a kódot megkérték hozzá még december vége előtt.

Ünnep után indították a kasszarohamot a taxisok

Ünnep után indították a kasszarohamot a taxisok

A taxisok és a pénzváltók vitték a leginkább az online pénztárgépeket, de ők is csak a két ünnep között. A szerelők és a tisztítási szolgáltatók egy jelentős része azonban hivatalosan inkább az áfás számlák mindennapos töltögetését választotta.

OKSZ: indul az év legforgalmasabb hete

OKSZ: indul az év legforgalmasabb hete

A karácsony előtti hét az év legerősebb időszaka az üzletekben, az arany hétvégén és a következő napokban a kereskedők az eddiginél is nagyobb forgalomra számíthatnak az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint. Vámos György, a szervezet főtitkára az MTI kérdésére elmondta: decemberben a teljes kiskereskedelmi forgalom 5 százalékkal nőhet a tavaly decemberihez képest, de nem zárható ki nagyobb emelkedés sem. A decemberi bolti költés 50 milliárd forinttal túllépheti az előző évit, és így meghaladhatja az 1000 milliárd forintot.

Hosszú távú megoldás a boltok munkaerőhiányára – eladó és kassza nélküli üzletek

Hosszú távú megoldás a boltok munkaerőhiányára – eladó és kassza nélküli üzletek

Nincs sor, nincs pénztár, nincs eladó, de talán még biztonsági őr sem, csak áruval tömött polcsorok, ahova besétál a vevő, leveszi amire szüksége van, majd kilép az üzletből. Mindez nem valami társadalmi utópia, hanem az élelmiszerkereskedelem egyik evolúciós iránya, amelyet az Amazon, a világ egyik legnagyobb online kereskedője már meg is valósított. Ugyan a projekt még pilot stádiumban van, de néhány éven belül ezrével nyílhatnak az ilyen és ehhez hasonló boltok, hiszen egy ehhez nagyon hasonló, terjedőben lévő rendszerről nemrég már egy skandináv példával is szolgáltunk.