Automatizálja a minőségellenőrzést egy hazai fejlesztő

Automatizálja a minőségellenőrzést egy hazai fejlesztő

Egy új, hazai fejlesztés kis- és nagyüzemi körülmények között is képes automatizálni a lemezalkatrésszel foglalkozó vállalkozások minőségellenőri feladatait. A Meleghegyi és Társa Kft. valamint az Optimal Optik Kft. által közösen fejlesztett, új rendszer nemcsak ellenőrzi majd az elkészült lemeztermékek súlyát és anyagvastagságát, külső méreteit és kontúrját, de egyúttal bele is gravírozza a megfelelő sorszámot vagy kódot a lemezbe. A 285,7 millió forintos összköltségű fejlesztés 180 millió forintos európai uniós támogatás segítségével a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.

Versenyt futnak az idővel a taxisok

Versenyt futnak az idővel a taxisok

Még egyetlen taxiban sem látott online pénztárgépet Tamás Miklós, a City Taxi elnöke, pedig január elsejétől már mindegyikben működniük kellene. A rövid határidő miatt komoly bajban vannak a kollégái – mondta Tamás Miklós. Csak a City Taxinál 840 kocsiba kellene beszerelni a készülékeket, Budapesten pedig összesen körülbelül ötezerbe, vagyis az év végéig naponta 300-400 járműre kellene sort keríteni csak a fővárosban (az egész országban mintegy 11 ezer taxi fut az utakon).

Jövőre már 230 ezer online pénztárgép jelent a NAV-nak

Jövőre már 230 ezer online pénztárgép jelent a NAV-nak

Számításaink szerint jövőre már 230 ezer - a gazdaságfehérítés egyik leghatékonyabb eszközének tartott - pénztárgép szolgáltat online, azonnali adatot a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak. Az újonnan kötelezett, mintegy 20 ezer vállalkozás jelen pillanatban öt pénztárgéptípusból választhat. Az érintettek csaknem fele már kért is – a kassza használatához szükséges – ún. üzembe helyezési kódot az adóhivataltól.

Bármiből lehet tabletta

Bármiből lehet tabletta

Tablettázógépek kerülnek kalapács alá, ami kivételes alkalom az élelmiszeripari gyártóknak, hogy mélyen a normál piaci ár alatt jussanak hozzá ezekhez a különleges masinákhoz.

Szendvics-kóla-könyv? - Kultúrgépek

Szendvics-kóla-könyv? - Kultúrgépek

A Book24 úgy döntött, hogy szekrény méretű könyvautomatákra költ, hogy az online erősödés mellett az offline-ban is megjelenjen. Az automaták melletti érvelés logikus: egy-egy bolthoz képest olcsóbban üzemeltethetők a saját fejlesztésű, komplex feladatra is igénybe vehető könyvautomaták. A cég rövid időn belül 4 ilyet is felállított – írja a HVG.