Sanghajban nyitott kereskedelmi központot Magyarország

Magyarország időben felismerte, hogy a kínai piac óriási lehetőséget biztosít a jó minőségű magyar termékeknek és szolgáltatásoknak – nyilatkozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Sanghajban a közmédiának, miután magyar kereskedelmi központot nyitott a Kína gazdasági központjának számító városban.

Régi-új vezető a Laurel kötelékében

Ortutay György neve nyilván nem ismeretlen azok számára, akik a cég törzstagjaként már több éve részt vesznek a Laurel Számítástechnikai Kft. életében. A kipróbált szakember 2006 és 2007 között ügyvezetőként működött, most pedig a kis- és nagykereskedelmi szoftverek fejlesztésével foglalkozó cég kereskedelmi- és marketingigazgatói posztját kapta meg.

Nagy változások előtt az e-kereskedelem

Az Európai Unió rendelete értelmében a tagországok online kereskedői december 3-tól nem alkalmazhatnak állampolgárság, lakóhely, illetve letelepedési hely szerint különböző árakat, értékesítési és fizetési feltételeket - hívja fel a figyelmet a Taylor Wessing nemzetközi ügyvédi iroda.

Tudományos-üzleti összefogás az élelmiszerhamisítás ellen

Egy nemzetközi összefogásban fejlesztett, blockchain-alapú megoldás ma a világ legfejlettebb, legbiztonságosabb és ugyanakkor legolcsóbban üzemeltethető élelmiszerbiztonsági rendszere. A jelentős magyar részvétellel létrejött eljárás már messze nem csak kísérlet, termelők, kereskedők és fogyasztók milliói használják napi szinten Ázsiában, és pilot projektek indultak Amerikában és néhány európai országban. A fejlesztésben résztvevő hazai vállalkozás október 18-án megállapodott a Debreceni Egyetemmel arról, hogy az intézményben elindítják az új technológiát oktató képzést, hogy Debrecenben egy meghatározó európai kompetenciaközpont alakulhasson ki.