Látványosan nő az okoseszközös fizetések száma a magyar boltokban

"Átléptek egy határt a K&H-sok": májusban már 100 ezer felett volt az okoseszközzel fizetők száma, ami majdnem háromszorosa az egy évvel korábbinak. A vásárlások száma ennek köszönhetően masszív emelkedést mutat, az Apple Pay-hez, Google Pay-hez, Xiaomi Pay-hez és Garmin Pay-hez köthető tranzakciók száma 18 százalékkal nőtt áprilishoz képest. Az Apple Pay- és Google Pay-forgalom pedig éves szinten 150, illetve 883 százalékkal nőtt. A K&H-sok az országos bővülést is felülmúlták, az első negyedévben 302 százalékkal több alkalommal és 292 százalékkal nagyobb összeget költöttek, mint egy évvel korábban, ehhez képest a teljes piac 158 és 177 százalékkal bővül - közölte a DigitalHungary portál.

Neubauer Katalin: „A ráérős vásárlási élmény már a múlté”

Az elmúlt két év nehézségei után a hazai kereskedelmi szektor szereplői valamelyest fellélegezhetnek, hiszen az üzletek forgalma lassan visszatér a pandémia előtti szinthez. Azonban csakúgy, mint más területeken, a kiskereskedelemben is jelentős terhet ró a vállalkozásokra a munkaerőhiány, valamint a folyamatosan növekvő bérek és az elszabaduló energiaköltségek, illetve a devizaárfolyamok. A helyzetet Neubauer Katalin, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára értékelte a Trade magazin portálnak.

A vasárnapi nyitvatartás kurtítását javasolja a szakszervezet

Ahogy nagyon sok hazai ágazatban, úgy a kereskedelemben is jelentős munkaerőhiány tapasztalható. Ez a kedvezőtlen tendencia annak ellenére is hosszú ideje sújtja az ágazatot, hogy a munkáltatók többféle módon is megpróbálták magukhoz csalogatni a szükséges munkaerőt. Mivel a létszámot tartósan nem lehet a szükséges szintre feltornázni, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) álláspontja szerint szükség van rá, hogy a helyzetet más módon is kezeljék - tudósít a 24.hu portál.

Lassan, de növekszik az automatizálási kedv a magyar cégek körében

Sok hazai vállalat előremenekült és a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság hatásait innovációval próbálták ellensúlyozni, így a cégek jelentős része nem állította le a fejlesztéseket a járvány alatt - derült ki a K&H innovációs indexből, amely az idei első félévben 30 ponton zárt. Ez egy gyenge közepes teljesítménynek felel meg. Összességében a 10 milliárd forint feletti árbevételű vállalatok érték el a legjobb eredményt, az ágazatok közül pedig az ipar és a szolgáltató szektor bizonyult a leginnovatívabbnak - olvasható a Store Insider portál beszámolójában.

Felmérés: az aktív korú lakosság 90%-a rendszeresen internetezik

Magyarországon az internetet használók száma az aktív korosztályban gyakorlatilag elérte a felső határt, miután az aktív korú lakosság több mint 90 százaléka rendszeresen használja a világhálót - állapította meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) felmérése, amelyről az MTI híre alapján a Trade magazin portál is beszámolt.

A munkaerőhiány miatt a balatoni szezon is veszélyben van

A járványhelyzet után újra a szakemberhiány az egyik legkritikusabb tényező a hazai munkaerőpiacon. Vannak szektorok, ahol még a pandémia előtti időszakhoz képest is súlyosabb a helyzet, ilyen a vendéglátás és a turizmus. Szakértők szerint még a balatoni szezont is veszélyezteti a munkaerőhiány, ugyanis nagyon nehezen találnak konyhai segítőt vagy felszolgálót a vendéglátósok - áll a Világgazdaság online kiadásának cikkében.

Maradnak az árstopok – ez várhat a forintra

A minap Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, hogy a benzinárstop, valamint az élelmiszerárstop változatlan formában meghosszabbításra kerül október 1-ig. A hitelmoratórium, illetve a múlt év decemberében bejelentett kamatstop pedig december 31-ig kerül mindenképpen meghosszabbításra. A hírre gyengülni kezdett a forint, azonban egyelőre nem tudni, hogy összességében milyen hatást okoznak majd a magyar fizetőeszköz árfolyamára nézve a meghosszabbított árstopok - fejtegeti elemzésében a Tőzsdefórum portál.