Új ellenőrzési- és tájékoztatóközpontot adtak át Nyíregyházán

Új ellenőrzési- és tájékoztatóközpontot adtak át Nyíregyházán

Vidéki hálózata első tagjaként november 5-én, a Hősök tere 12. alatt megnyitotta nyíregyházi kirendeltségét a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. Az egyetlen magyar tulajdonú, biogazdálkodást ellenőrző és tanúsító szervezet feltett szándéka, hogy a következő években országos irodahálózat kiépítésével még közelebb kerüljön a termelőkhöz.

Új lendületet kap a hazai ökoforradalom

Új, az ökológiai termesztést támogató forrásokat jelentett be szeptember 17-én Nagy István agrárminiszter Rábcakapin. A tárcavezető beszédéből kiderült, hogy a kormányzat nagy erőkkel kiáll az ökológiai gazdálkodásba vont területek bővítése mellett. A tájékoztató másik résztvevője, Roszík Péter, a Biokontroll vezetője elmondta, hogy minden kapacitás rendelkezésre áll a növekedéshez, és rámutatott, hogy a biotermelés nemcsak egy fenntartható gazdálkodási forma, de jelen pillanatban közülük az egyetlen nyereséges is.

Magyarországon terjeszkedik a piacvezető, finn multinacionális IT-cég

Magyarországon terjeszkedik a piacvezető, finn multinacionális IT-cég

A Tuxera, a világ egyik vezető IT-tárolástechnológiai és hálózatátviteli specialistája, valamint a beágyazott rendszerek legismertebb szakértője szakmai befektetőként vásárolta meg a HCC Embedded Kft.-t, amely mostantól Tuxera Hungary Kft.-ként működik tovább. A felvásárlás érdekessége, hogy a finn Tuxera alapítója és technológiai igazgatója, Szakacsits Szabolcs is magyar állampolgár. A tranzakció konkrét összege ugyan nem nyilvános, de az elmúlt néhány év adatai alapján a top 10 felvásárlás között lenne az IT-szektorban Magyarországon.

Iskolakezdés: hatékonyabban tanít a papír

Ha a diákok a „hagyományos” módszerek helyett egyre inkább a digitális eszközöket használják tanulásra, kimutathatóan romlik az olvasási és szövegértési készségük. A minap kezdődött új tanév kapcsán többek közt erre hívja fel a figyelmet a Nyomda- és Papíripari Szövetség (FEDPRINT) a legutóbbi, világszerte mintegy 600 ezer, 15 éves tanuló körében elvégzett PISA-mérés eredménye alapján.

Melyik sorba érdemes beállni, ha gyorsabban akarunk végezni?

A matematikusok szerint a legrövidebb sorba beállni nem feltétlenül jó döntés, sőt ami azt illeti, nem ritka, hogy ezek a sorok haladnak a leglassabban - közölte a bien.hu cikkére hivatkozva a Store Insider portál. A sorbanállási elmélet – angolul queuing theory – szerint a legjobban akkor járunk, ha azt a sort választjuk, ahol egy sor vezet több elérhető pénztárhoz.

Hibrid és elektromos autóalkatrészek a Savaria Ipartechnika Kft.-nél

Hibrid és elektromos autóalkatrészek a Savaria Ipartechnika Kft.-nél

A nemrégiben nyert, mintegy 351,32 millió forintos támogatásnak köszönhetően kibővítheti gyártási kapacitásait a Savaria Ipartechnika Kft. A Gencsapátiban működő, elsősorban tervezéssel és CNC-megmunkálással foglalkozó vállalkozás már korábban is a legnagyobb nemzetközi autóipari konszerneknek gyártott prototípus-alkatrészeket, a támogatásnak köszönhetően pedig 20-25 százalékkal bővíteni tudja kapacitásait és technológiai lehetőségeit.

Néhány éven belül élen járhatunk a biogazdálkodásban

Magyarország néhány éven belül élen járhat az ökológiai gazdálkodásban. Ez az optimizmus a jelenlegi adatokból nem következne, de jelentős erők mozdultak meg annak érdekében, hogy mégis lehetségessé váljon. Nemcsak uniós stratégia ugyanis az ökológiai gazdálkodás térnyerése, de Magyarország Kormánya is az ügy mellé állt úgy forrásokkal, mint a támogatásokhoz kapcsolódó jogszabályi környezet megteremtésével.

A járvány hatására jobban bízunk a tudományban

A járvány hatására jobban bízunk a tudományban

Egy átfogó nemzetközi felmérés szerint az elmúlt egy évben jelentősen csökkent a tudomány iránt szkeptikusok aránya, az emberek 88%-a pedig oltáspártinak számít. Az európaiak azonban a legtöbb kérdésben kevésbé pozitívak, mint a világ többi részén élők. A Magyarországon is jelenlévő 3M vállalat kutatása rávilágított arra is, hogy a fenntarthatóság témája sem szorult teljesen a COVID árnyékába.