CSR-ben a Lidl a legjobb

CSR-ben a Lidl a legjobb
Első helyet szerzett „A legjobb társadalmi felelősségvállalási program (CSR)” kategóriában   Az Év Kereskedője versenyen a Lidl Magyarország – írja a Termékmix. A szakmai zsűri a természeti és társadalmi környezetért tett példamutató és felelős működéséért díjazta az áruházláncot.

 

A Mastercard idén hirdette meg első alkalommal Az Év Kereskedője versenyt azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet az eredeti és különleges megoldásokra, valamint inspirálja a fejlesztéseket, bővítéseket és elismerésben részesítse azokat a kereskedőket, akik minden téren szeretnének többet nyújtani vásárlóiknak. Az öt kategóriában beérkezett pályázatok közül hétfős független szakmai zsűri választotta ki a legkiemelkedőbbeket.

 A Lidl Magyarország működésében kezdettől fogva, rendszerszinten jelenik meg a felelős működés. Az egész bolthálózatra kiterjedő környezetvédelmi beruházása eredményeképpen egyedülálló módon, a keletkezett hulladék 95%-át tudja újrahasznosítani a vállalat, ezáltal jelentősen csökkentve az éves CO2 kibocsátást is. A természeti környezet védelmét célozta a Lidl a Pilisért kampány is, amelynek keretében a tavalyi évben 1 millió facsemete beszerzését, közel 60 hektárnyi erdőterület faültetését támogatta az áruházlánc.

A családokat és gyermekeket jótékonysági programokkal és adományozással segíti a vállalat, a gyermeki jólétet pedig kiemelkedően fontosnak tekinti. A Lidl a gyermekek egészsége mellett is állást foglal, ennek érdekében vezette be minden üzletében az Egészséges kassza intézményét, s indította el 2015 őszén edukációs céllal Egészségesen az iskolapadban! kampányát, amelynek keretében szülőket, gyermekeket és pedagógusokat egyaránt megszólított.