Maradhat a kiskereskedőket védő plázastop

Maradhat a kiskereskedőket védő plázastop
Várhatóan meghosszabbítják azt az év végéig érvényben lévő, plázastop néven ismertté vált korlátozást, amelyet az előző Orbán-kormány többek között a kisebb kereskedelmi vállalkozások védelmére vezetett be – értesült a Magyar Nemzet. A Brüsszel által kifogásolt, és kötelezettségszegési eljárás alá vont jogszabály mellett továbbra is kiáll a magyar kabinet.

Megszűnt a hazai kisvállalkozások térvesztése a magyar piacon az elmúlt négy évben, ezért sikeresnek tartja a kormány a multinacionális vállalatok túlzott terjeszkedését akadályozó plázastop törvényt. Nem kizárt, hogy jövőre is érvényben marad a kisvállalkozások védelmét szolgáló korlát, annak ellenére sem, hogy Brüsszel kötelezettségszegési eljárásban vizsgálja az ügyet – tudta meg a Magyar Nemzet.

A jelenlegi előírás szerint az év végéig tilos háromszáz négyzetméternél nagyobb bevásárlóközpontot létesíteni, valamint a már meglévő kereskedelmi egységeket ezt meghaladó méretűvé bővíteni. A korlátozás alól csak a nemzetgazdasági miniszter engedélye adhat felmentést, erre eddig 211 kérelemből 117 esetben volt példa.

A jogalkotók álláspontja szerint a kétezres években gombamód szaporodó hipermarketek, plázák hátrányos következmények sorát hozták magukkal, és magyar kiskereskedők ezreit lehetetlenítették el. Emellett az is szempont volt, hogy csökkenjen a belvárosi üzletekhez érkező autóforgalom, és védhetőbbé tegyék a városképet.