Megtalált százezer embert és kétmilliárd forintot a NAV

Megtalált százezer embert és kétmilliárd forintot a NAV
Több foglalkoztatott és a tempósan növekvő adóbevételeket megközelítő bírságösszeg − ez jellemezte az elmúlt évben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) figyelmének fókuszában álló egyszerűsített foglalkoztatást. A bejelentett alkalmi munkások száma százezerrel, 730 ezerre nőtt, a bevétel 25 százalékkal több volt 2014-ben, mint az előző évben.


Nem hiába kapott kiemelt hangsúlyt a NAV 2014-es ellenőrzési irányelvei között az egyszerűsített foglalkoztatás ellenőrzése - derül ki az adóhatóság által a Napi.hu rendelkezésére bocsátott adatokból. Az adóhivatal tavaly több mint kétezer vizsgálatot végzett - ez az egy évvel korábbi másfélszerese -, továbbá majdnem ugyanennyi ellenőrzést hajtott végre. A bejelentett munkavállalók száma közel százezerrel, 730 ezerre nőtt, a bevétel pedig 25 százalékkal 12,7 milliárd forint fölé emelkedett. Majdnem ugyanennyit hoztak a konyhára a bírságok is. Tíz ellenőrzésből kilenc szabálytalanságot tárt fel, összesen 10,6 milliárd forint büntetést szabtak ki. Az adózót 1 millió forintig terjedő mulasztási bírsággal kell sújtani, ha be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztat - figyelmeztet a NAV.
Az egyik legjellemzőbb jogsértés, hogy a munkáltató egyáltalán nem, vagy csak késedelmesen, a tényleges munkavégzés megkezdése után jelenti be az egyszerűsített foglalkoztatást. Gyakori eset például, hogy a munkáltató csak a helyszíni ellenőrzés során, már a revizorok bemutatkozását követően intézkedik munkavállalóinak utólagos bejelentéséről. Ennek nincs sok értelme, ugyanis az egyszerűsített foglalkoztatással kapcsolatos előírások egyértelműen kimondják, hogy a foglalkoztatást a munkavégzés megkezdése előtt kell bejelenteni.