Nyáron is elmarad a számla és a nyugta

Nyáron is elmarad a számla és a nyugta
Pedig nem éri meg kockáztatni, a bírság felső határa egymillió forint is lehet. 

Mint arról korábban már beszámoltunk, július elejétől augusztus végéig tart nyári ellenőrzéssorozatot az országban az adóhatóság. A NAV tapasztalata azt mutatják, a nyári ellenőrzések során szintén a számla- és nyugtaadás elmaradása a leggyakoribb probléma. Kiss Péter András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adószakmai szóvivője szerint a bírság felső határa egymillió forint is lehet, ezért valóban nem éri meg kockáztatni, ráadásul a NAV minden ügyet egyedileg bírál el.

A nyári ellenőrzések elsősorban a turisták által gyakran látogatott helyekre, vendéglátóipari egységekre, cukrászdákra, fagylaltozókra terjednek ki. Ezen kívül a sportszolgáltatást nyújtókat, valamint Budapesten az 1-2 éjszakára szobát kiadó szálláshely-szolgáltatókat, tüzépeket is ellenőrzik.

Mint ismeretes, online pénztárgépet alapesetben a kiskereskedelmi tevékenységet végző, valamint mozgó bolttal rendelkező kereskedőknek kell használniuk. A NAV az ellenőrzés során az online pénztárgépek által szolgáltatott adatokon alapuló célzott kiválasztást alkalmaz, kockázatelemzéssel jutnak el a vállalkozáshoz. 

A módszer bevált, a tavaszi NAV-akció során 8 ezer ellenőrzésből minden második esetben találtak valamilyen hibát a kereskedőknél. 

Ezen felül az adóhatóság azt is ellenőrzi, hogy a vállalkozások bejelentik-e alkalmazottaikat – különös tekintettel a nyári szezonban munkát végző diákokra – és a kereskedők számot tudnak-e adni áruik eredetéről.