Szétválik a Reál Hungária

Szétválik a Reál Hungária
Szétválik a Reál Hungária Élelmiszerkereskedelmi és Szolgáltató Kft. – döntöttek a tulajdonosok szeptember végén. A cél, hogy önálló társaságba kerüljön az ingatlanvagyon, illetve a védjegyek és a domainnevek – írja a Trade Magazin.

 

A 400 milliárd forintot közelítő bruttó árbevételével az ötödik legnagyobb kiskereskedelmi láncként jegyzett Reál-birodalom ezzel két új céggel gyarapszik, a létrejövő Reál Védjegyhasznosító Kft.-vel, illetve a Reál Vagyonkezelő Kft.-vel.

A védjegycég 3 millió forint jegyzett tőkével alakul meg, ebből a vagyonmérleg tervezete alapján a bankbetétek 1,357 millió forintot tesznek ki, a vagyoni értékű jogokat pedig 1,643 millió forinton tartják nyilván. A vagyonkezelő 779 millió forint saját tőkével alakul meg, ebbe a cégbe apportálnak a tervek szerint csaknem kétmilliárd forint értéken nyilvántartott ingatlant. A vagyonkezelő a szétváló társaság vagyonának kevesebb, mint a felét, a kötelezettségekből viszont több mint 70 százalékot, 1,5 milliárd forintot visz tovább. A szétválás után a fennmaradó társaság, a Reál Hungária saját tőkéje 2,7 milliárdról csaknem egymilliárddal csökken, a kötelezettségei pedig 1,2 milliárddal apadnak.

A cégalakítás egyéb változásokkal nem jár – nyilatkozta a Világgazdaságnak Kujbus Tibor, a Reál Hungária ügyvezetője, ő vezeti majd az újonnan megalakuló két társaságot is. A Reál Hungária másfél évtizede működik a piacon, kiskereskedelmi hálózata a honlapja szerint több mint kétezer egységből áll, ezek részben saját tulajdonú üzletek, részben a hálózathoz csatlakozott kisebb vállalkozások. A hálózat tavalyi árbevételét mintegy 390 milliárd forintra, a forgalomnövekedést pedig 3 százalék közelébe teszik az előző évihez képest. A központi cég, a Reál Hungária 12,8 milliárd forint árbevételt mutatott ki a múlt évben.

Fotó: gyomaendrod.com