Indul a MobilTárca kereskedelmi bevezetése

Indul a MobilTárca kereskedelmi bevezetése
Lezárult a MobilTárca napra pontosan egy éve elindított tesztüzeme, és teljes erőbedobással kezdődik a kereskedelmi bevezetése. Mintegy 350-400 ezerre becsüli a Magyar Mobiltárca Szövetség azok számát, akik az első körben nyitottak az NFC technológián alapuló, érintés nélküli fizetési szolgáltatásra – jelentette be a szervezet elnöke.

 

A teszt során beigazolódott, hogy az NFC technológián alapuló, érintés nélküli fizetésre, valamint a hűségprogramok kezelésére az okostelefonok elterjedésével egyre inkább nő az igény. Az aktív tesztelők 41 ezer fizetési, és több mint 4 ezer hűségpontot érő tranzakciót hajtottak végre az elmúlt 12 hónapban. Ugyanebben az időszakban a felhasználók 120 millió forintot költöttek el a MobilTárca alkalmazással, amellyel Magyarországon kívül további 20 országban is fizettek. Az itthoni elfogadói hálózat dinamikusan nő. A jelenlegi 18 ezer érintésmentes kártyaelfogadásra és egyben MobilTárcás fizetésre is alkalmas kereskedelmi egység között egyre nagyobb a kisboltok aránya – emelte ki Pukler Gábor, a szövetség vezetője.

A BellResearch júniusi felmérése szerint a válaszadók túlnyomó többsége (86%) a kereskedelmi bevezetést követően is használná a MobilTárcát, és a tesztelők 87 százalékánál a következő okostelefon vásárlásakor döntési szempontként szerepel, hogy alkalmas-e a készülék a MobilTárca használatára. A felhasználók közel háromnegyede már a teszt alatt ajánlani kezdte a MobilTárca alkalmazását ismerőseinek.

A tesztelők nagyra értékelték a kártyákhoz tartozó kiegészítő funkciókat is, mint például az egyenleglekérdezést és a tranzakció-történetet, emellett még szívesen látnák a promóciók vagy a személyre szabott ajánlatok megjelentetését.

A jelenlegi plasztikkártyákat virtuálisan helyettesítő MobilTárca tesztelése a hazai piac legfontosabb szereplőinek összefogásával indult el 2013 júliusában. A tesztidőszak alatt a felhasználók számára az OTP MasterCard Mobil PayPass betéti bankkártya, a SuperShop NFC hűségkártya, az All You Can Move NFC Sportpass, valamint a Jegy.hu-n vásárolt jegyek voltak elérhetők. A tesztelésbe bevont vállalati dolgozók céges belépőkártyáikat is a mobilba költöztethették, valamint szolnoki tesztelők az NFC-s városkártyának köszönhetően a MobilTárca segítségével vehették igénybe a tömegközlekedési eszközöket is.