Sokallják az onlinekassza árát a románok

Sokallják az onlinekassza árát a románok
Felháborodtak a román vállalkozók, szerintük áremelés következik a kasszák online bekötése után. A pénzügyminisztérium becslése szerint a cégeknek legfeljebb 40-60 euró közötti összegbe kerülne az átállás, a becslések azonban inkább 200 euróról szólnak. A kormány szerint nem kell feltétlenül kicserélni a pénztárgépeket, esetenként az összeköttetés megoldható lesz egy szoftverfrissítéssel. Csakhogy számos géptípus nem alkalmas az online kapcsolatra – írta a Népszabadság.

Felháborodással fogadták a hírt a román vállalkozók a kasszák online bekötéséről, szerintük az átállás többletköltsége miatt áremelések jönnek majd. Egy pénztárgépeket és könyvviteli programokat forgalmazó cég alkalmazottja úgy becsülte, hogy egy kisvállalkozás számára legalább ezer lejbe (mintegy 65 ezer forintba) kerülhet az új pénztárgép, szoftverrel együtt. Pluszköltséget jelent a terméknevek beprogramozása, az állandó internetkapcsolat és a megfelelő modem beszerzése, valamint a személyzet betanítása is. Külön kell fizetni a vidéki kiszállásért is.

Egyes becslések szerint az átállás legalább 200 millió eurós pluszforgalmat jelentene a kasszákat forgalmazó vállalkozásoknak. Eközben Romániában úgy vélik, amelyik boltban nem adtak blokkot eddig, ezután sem fognak.

A romániai kis- és közepes vállalatok szövetsége szerint a kormány rosszul közelíti meg a kérdést, inkább a törvénykövető magatartás ösztönzésével lehetne csökkenteni az adócsalást. Korábban már javasolták például a blokklottót, ami a vásárlókat érdekeltté tenné abban, hogy elkérjék a számlát, ám ezt a kabinet nem vezette be.

Dan Manolescu, a pénzügyminisztérium adópolitikáért felelős államtitkára szerint Románia azon kevesek közé tartozik, ahol még működnek kizárólag papírtekercseket használó pénztárgépek. Ezért döntött úgy a kormány, hogy még idén kiépíti a rendszert.