Adózatlan cipőszállítmányt rejtett a kamion

Adózatlan cipőszállítmányt rejtett a kamion
Mintegy 25 ezer pár cipőt foglalt le a fővárosban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, mivel egy frissen alakult kft. nem fizetett áfát. A 20 millió forint értékű áruval megrakott kamionra egy másik EU-tagország hatósága hívta fel a NAV figyelmét, továbbá az is gyanút keltett, hogy az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszerbe (EKÁER) nem jelentették be a fuvart.


A NAV fokozottan figyeli a főváros ipari parkjainak, forgalmas kereskedelmi területeinek, piacainak árumozgását, ahol – a tapasztalatok szerint – gyakori a feketekereskedelem.
Az egyik X. kerületi helyszín ellenőrzésekor a NAV szakembereinek egy Szlovákiából érkező kamion vált gyanússá. Kiderült, hogy a mintegy 25 ezer pár cipő fuvarozását nem jelentették be az EKÁER-be.
Az ellenőrök megvizsgálták a rakomány papírjait és összevetették a NAV informatikai rendszerében szereplő adatokkal. Megállapították, hogy a kamion Hamburgban vámkezelt rakománya, a 722 karton férfi sportcipő és 848 karton női utcai cipő tulajdonosa egy olyan, tavaly októberben alakult kft, amely már első adóbevallási kötelezettségének sem tett eleget. A társaság annak ellenére nem nyújtott be 2014. IV. negyedévi áfa-bevallást, hogy a tagországi adatszolgáltatások szerint abban az időszakban is jelentős mennyiségű árut hozott be Magyarországra és beszerzései után 35,4 millió forint áfát kellett volna befizetnie az államkasszába.
Az adóhiány részbeni megtérülésére a NAV Kelet-budapesti Adóigazgatósága a helyszínen lefoglalta a lábbeliket, melyek összértéke eléri a 20 millió forintot.

(A kép illusztráció)