Megégtek a szolisok az ellenőrzéseken

Megégtek a szolisok az ellenőrzéseken
Különféle szabálytalanságok miatt több mint 170 millió forint büntetést szabott ki masszőrökre, fogyasztószalonokra, fürdőkre és szoláriumokra a NAV az elmúlt 16 hónapban – mondta Kis Péter András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szóvivője a Magyar Időknek.

 

Tavaly 750 alkalommal végzett különféle ellenőrzéseket a NAV, idén május közepéig pedig majdnem háromszáz további vizsgálat fejeződött be. A tavalyi hatósági eljárások körülbelül egyötödében akadt kisebb vagy nagyobb probléma, idén viszont már az esetek negyedében vonták kérdőre az érintett szolgáltatót.

A szóvivő szerint a legnagyobb gond továbbra is az, hogy a masszírozást, fogyasztást, barnítást, feltöltődést kínáló vállalkozás nem ad nyugtát. Tíz szabályszegést feltáró ellenőrzésből négynél volt ez a probléma. Emellett gyakorta akadtak gondok a különféle nyilvántartásokkal, máskor bizonyos adatok közléséről feledkezett meg a vállalkozás. Olyan is előfordult, hogy feketén foglalkoztatott alkalmazottak miatt szabott ki bírságot a NAV.

Kis Péter András hozzátette: a szóban forgó 16 hónapban hétszázmillió forintnyi be nem vallott jövedelemre bukkantak a hatóság revizorai.