Elmaradt a roham az első adventi vasárnapon

Elmaradt a roham az első adventi vasárnapon
Súlyos túlterheltséggel számolnak az áruházláncok dolgozói a múlt vasárnappal kezdődött karácsonyi bevásárlási időszakban. A Tescónál például a korábbi évekkel ellentétben már szezonális dolgozókkal sem tudják pótolni a hiányzó munkaerőt. Az első adventi vasárnap ugyanakkor nem hozott kiugró forgalmat az üzletekben.

 

Úgy tűnik, az emberek megszokták a vasárnapi zárva tartást, ugyanis a szombatinál gyengébb forgalmat produkáltak a kereskedelmi láncok advent első vasárnapján. A tapasztalatok azt mutatják, a lakosság mostanra átállt az új nyitvatartási rendre.

Decemberben legalább tíz százalékkal jobb eladásokat várnak a tavalyi szezonhoz képest – jegyezte meg a Magyar Időknek az egyik legforgalmasabb fővárosi Tesco-egység vezetője, aki szerint mérsékelt, átlagos hétköznap délelőtthöz hasonló látogatottságot mértek tegnap a hipermarketben. Mint mondta, nagy problémát jelent, hogy az idén minden korábbinál kevesebben jelentkeznek a szezonálisan meghirdetett álláshelyekre, holott a lánc többek között diákmunkásokkal pótolná az elvándorló munkaerőt. A tanulók azonban keveslik az áruházakban állandóan alkalmazott árufeltöltők fizetéséhez hasonló, havi 60-80 ezer forintos nettó bért. Emellett az is akadály, hogy a diákszövetkezetek inkább éjszakai vagy hétvégi munkavégzésre tudnának munkaerőt küldeni. 

– Már most problémákat okoz a vásárlók kiszolgálása, a korábbi években nem volt ekkora nyomás a dolgozókon – jegyezte meg az áruházvezető.