Hétfőnként zárva!

Akkora a munkaerőhiány az egyik áruházláncnál, hogy kénytelenek bezárni a hét első napján.

Egyre nehezebb munkaerőt találni a magyar boltokba. Van, aki már drasztikus eszközökhöz kénytelen nyúlni.

Nem tudnak lépést tartani a nagy áruházláncok fizetésemeléseivel a kisebb boltok. Mint arról néhány napja beszámoltunk, a Lidl idén 20 százalékos béremelést hajt végre, így egy áruházi dolgozó fizetése átlagosan bruttó 365 ezer forint is lehet. A többi áruházlánc is bérfejlesztéseket hajt végre:

- Tesco: kb. 10 százalékkal emel, így egy kasszás bére pótlékokkal, túlórákkal a bruttó 227 700 forintot is elérheti.

- Spar: a legtöbb munkakörben minimum havi bruttó 200 ezer forint lesz a kezdőfizetés, de 13. havi fizetés is jár majd a cafeteria mellett a dolgozóknak.

- Auchan: már tavaly emelték a béreket 13,6 százalékkal.

Több embert foglalkoztatnak viszont csak a garantált bérminimumért, főleg kis- és középvállalkozók. Sokan azonban ezt a bruttó 180 500 forintos összeget sem tudják kigazdálkodni. Az RTL Klub Híradójának egy kisbolt tulajdonosa azt mondta, duplájára kellene emelnie az árakat ahhoz, hogy fel tudja venni a versenyt a nagyobb áruházláncok fizetéseivel.

Karsai Zoltán a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke valószínűnek tartja, hogy a nagy boltok a kisebb boltoktól fogják elszívni az alkalmazottakat, ezáltal pedig a munkaerőhiány a kisboltokat fogja ezentúl még jobban terhelni.

 

Sok helyen a nyitva tartást is korlátozni kell a munkaerőhiány miatt. Az ÁFEOSZ-COOP összesen 30 ezer embert alkalmaz boltjaiban, de még háromezerre lenne szüksége. A munkaerőhiány miatt drasztikus lépésre szánták el magukat: HÉTFŐNKÉNT ZÁRVA TARTANAK.