Húsvét előtt nem emelkedett a sonka és a tojás ára

Húsvét előtt nem emelkedett a sonka és a tojás ára
A februári áremelkedés után pár forinttal olcsóbban jött ki a márciusi nagybevásárlás a Privátbankár által összeállított vásárlói kosár alapján. Márciusban egyetlen vizsgált áruház sem emelt az árakon. A legnagyobb áresést az Auchannál mérték, itt 2,2 százalékkal voltak alacsonyabbak az árak, mint februárban. A francia láncot az Interspar követi 0,8 százalékos csökkenéssel, harmadik helyen a Tesco végzett 0,6 százalékos csökkenésével.

 

A mintakosárért a legkevesebbet, 17 701 forintot ismételten az Auchanban fizették. A Tescóban ugyanezekért a termékekért 18 399 forintot kérnek, az Intersparban pedig most 19 029 forintot. A három áruház átlagára így 18 593 forintra jött ki, ami kevesebb, mint az előző hónapban, amikor 18 321 forint volt a számla vége. Éves alapon tehát 3,6, havi alapon pedig 1,2 százalékkal lett alacsonyabb az átlagár.

Havi átlagban 10 százalék feletti árcsökkenést a tészta, csokoládé, tojás és a pezsgő esetében mértek. 10 százalékot meghaladó áremelkedés négy terméknél volt. Drágább lett a kávé és a tea (mindkettő 17 százalékkal), de a burgonyáért és az almáért (11, illetve 12 százalékkal) is többet kértek az üzletek, mint februárban.

Ha tavaly márciushoz viszonyítjuk az árakat, 30 százalékkal kerül kevesebbe a sajt és 10 százalékkal a tojás. Drágább lett viszont az alma, a liszt, a kávé, a csokoládé, az olaj, a cukor, a májas és az ásványvíz. A legnagyobb áremelkedést egy év alatt a burgonyánál mértük: 30 százalékkal kerül többe, mint tavaly ilyenkor.

A sonka a húsvéti ünnep egyik fő fogása. Ezer forint körül mindhárom egységben találtak már sonkát (vagy annak nevezett húst). A legolcsóbbat a Tescóban találták: 990 forintba került a „lapockasonka”. Az Intersparban 1090 forintért árulták a sajátmárkás füstölt, gyorspácolt, kötözött sonkát. Az Auchanban 1099 forintba került a hazai füstölt, főtt, szintén gyorspácolt, kötözött lapocka.

Nyúlhúst legolcsóbban az Intersparban kaphattunk. A tálcás, előre csomagolt, darabolt, 600 grammos fél nyulat 1399 forintért adták, azaz egy kiló 2332 forintba került. Az Auchanban 2398 forintra jött ki egy kiló nyúlhús, a Tescóban pedig 2831 forintra.

Nincs könnyű helyzetben az, aki a legolcsóbb csokinyulat keresi: nehezen összehasonlíthatóak a termékek, nem mindig tüntetik fel a kilónkénti egységárat sem az áruházak.

A Tescóban a 30 darabos, tálcás tojás ára bizonyult a legkedvezőbbnek, itt egy darab 26,63 forintra, az Auchanban 28 forintra jött ki. Az Intersparban nem találtunk tálcás tojást, a legolcsóbb 10 darabos, S-es méterű tojás 299 forintba került, azaz itt 30 forintra jött ki egy darab.