Kivonulhatnak a webboltok a reklámadó miatt

Kivonulhatnak a webboltok a reklámadó miatt
Elvándorlási hullám indulhat az e-kereskedelmi szektorban is a reklámadó miatt. A nyáron bevezetett új teherrel járó adminisztrációs feladatok ugyanis számos kis és közepes piaci szereplőt arra ösztönözhetnek, hogy külföldre tegyék át székhelyüket. Az ágazat egyébként jelentős növekedésen megy át, a tavalyi 20 százalék feletti bővülés idén is megismételhetőnek tűnik – írja a Világgazdaság.

Számos kis és közepes hazai webáruház dönthet úgy a közeljövőben, hogy külföldre teszi át székhelyét, amelyhez a legutolsó lökést a reklámadó bevezetése jelentheti – mondta el a Világgazdaság érdeklődésére Kis Ervin Egon, a Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület (SzEK.org) elnöke. A szakember szerint eddig is fennállt a veszélye, hogy elindul egy elvándorlási hullám, azonban a nyáron bevezetett új adóteher, illetve a hozzá kapcsolódó adminisztrációs terhek felgyorsíthatják a folyamatot.

A legnagyobb problémát az jelenti, hogy nem egyértelmű és átlátható, hogy kinek, mennyit kell fizetnie. Ezért az internetes áruházak működtetői ahelyett, hogy a karácsonyi szezonra készülnének, a reklámkampányaikat terveznék, tanácsadókkal egyeztetnek az előírások betartása érdekében – jellemezte a helyzetet Kis Ervin Egon. A SzEK.org elnöke szerint a piac nagy szereplőinek elvándorlása kevésbé valószínű, azonban a jövő zálogát jelentő, komoly növekedési potenciállal rendelkező kis és közepes társaságok közül sokan dönthetnek így.

A hazai e-kereskedelmi piacon egyébként komoly fejlődés várható az idén a Világgazdaságnak korábban nyilatkozó cégvezetők közlése szerint. Várkonyi Balázs, az Extreme Digital Zrt. vezérigazgatója például az online forgalom 40 százalékos növekedését várja az idén a múlt évhez képest. Bognár Ákos, az Ország Boltjának választott JátékNet.hu Webáruház vezetője pedig 25-30 százalékos bővülést prognosztizál a vállalatnál.