Mi számít alapélelmiszernek?

Mi számít alapélelmiszernek?
Fellélegezne a sütőipar, ha elfogadná az Agrárkamara javaslatát a kormány.

Fellélegezne a sütőipar, ha a kormányzat elfogadná a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) javaslatát az ütemezett áfacsökkentésről – mondta a Magyar Pékszövetség elnöke. Az intézkedés nyomán fehéredne a szektor és sokat javulna a hazai tulajdonú vállalkozások helyzete. Septe József hozzátette: sok múlik a megvalósításon, de a kezdeményezés mindenképpen üdvözlendő.

Az alapvető élelmiszerek körét sok szempont alapján meghatározhatjuk, de ha azt vizsgáljuk, hogy a fogyasztók, a lakosság számára mi a fontos, miből tartanak mindig otthon, akkor a kenyér biztosan ott van az első háromban – hívta fel a figyelmet Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke. Ezt támasztja alá a szervezet nemrég elkészült saját felmérése, de a KSH egy főre jutó, átlagos élelmiszerfogyasztásról szóló adatai is.

Vitán felül áll, hogy azok az élelmiszerek, amelyek áfája a korábbi években 5 százalékra csökkent, fontosak a lakosság számára. Ugyanígy a jövőre bevonni tervezett hal fogyasztásának növelése is szükséges a kiegyensúlyozott táplálkozáshoz. Ezzel együtt nem tudni – mutatott rá az elnök – hogy a lakosság szempontjából kiemelten fontos pékárukra eddig miért nem került sor.

Ha csökken a sütőipari termékek áfája, az mindenképpen a törvényesen működő, adófizető hazai vállalkozásoknak kedvez, hozzájuk tereli a forgalmat a fekete vagy szürkegazdaságból, így a költségvetés bevétele nem csökkenne.

Septe József hozzátette: az NAK javaslatában nagyon sok múlik a megvalósításon, az ötszázalékos körbe bevont élelmiszerek sorrendjén és a csökkentés feltételein, de az mindenképpen jó, hogy a javaslat egy tervezhetőbb gazdasági környezetet biztosítana az élelmiszer, azon belül a sütőipar számára.

A szakember ugyanakkor hangsúlyozta: a szakágazat nem hagyatkozik kizárólag a központi költségvetés lehetőségeire, vagy kormányintézkedésekre. A sütőipar helyzetének konszolidálását célzó összetett, néhány éves kifutású tervet dolgoznak ki és valósítanak meg. Ennek része a vállalkozók és munkavállalók képzése éppúgy, mint a fogyasztók edukálása vagy a ma még gyakran egymás ellen is kijátszott pékek összefogásának erősítése.

Korábbi lapértesülések szerint a gazdasági mutatók teljesüléséhez kötött, előre ütemezett áfacsökkentést javasol az alapvető élelmiszereknél az agrárkamara. Erről hamarosan a gazdasági tárcával is egyeztetnek.