NGM: Jó évet zárt a kereskedelem

NGM: Jó évet zárt a kereskedelem
Az eddigi adatok alapján kifejezetten jó évet zárt 2015-ben a kiskereskedelem, a forgalom bővülése már 30 hónapja folyamatos – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságszabályozásért felelős helyettes államtitkára.

 

Lenner Áron Márk, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatairól elmondta: az év első 11 hónapjában 5,7 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom, ezen belül az online kereskedelem dinamikus, 20 százalék feletti növekedést mutat. Ez a novemberi adatok alapján, uniós szinten, számos tagállamot megelőzve, a 8. legnagyobb növekedés – mutatott rá. Kitért arra is, hogy az online kereskedelem bővülése globális trend, Magyarországon novemberben 26 százalékos volt a növekedés. Előrejelzéseik szerint ez tovább folytatódik.

A kiskereskedelmi ágazat várhatóan idén is hasonló ütemben, 6 százalékkal bővül Magyarországon – mondta a helyettes államtitkár. Ezt a reálkeresetek emelkedése és a foglakoztatás növekedése is segíti. A vasárnapi pihenőnap bevezetése óta az adatok szerint az ágazat 2800-zal több embert foglalkoztat, és további közel ötezer betöltetlen álláshelyet regisztráltak. Arra számítanak, hogy a következő hónapokban ezeket az állásokat is betöltik. A munkaerőhiány miatt az áruházláncok jelentősebb béremelést hajtottak végre, ez a vasárnapi pihenőnap mellett tovább javította az ágazatban dolgozók helyzetét – mutatott rá.

Ismertetése szerint a tartós fogyasztási cikkek bővülése 7 százalék feletti a tavalyi év első 11 hónapjában, ami a fogyasztói bizalomnövekedését mutatja. A növekedéshez a tartósan alacsony olajár is hozzájárul, ez továbbra is segíteni fogja a bővülést a jelenlegi piaci folyamatok alapján – közölte.