Növekedett a Spar forgalma és hálózata

Növekedett a Spar forgalma és hálózata
Az előző évinél 7,6 százalékkal nagyobb, 453,7 milliárd forintos forgalmat ért el tavaly a Spar Magyarország Kft. - közölte a cég az MTI-vel. A társaság négy új szupermarketet nyitott, emellett két City Spar üzemeltetését kezdte meg, üzlethálózata 2013 végén 401 egységből állt, összesen több mint 398 ezer négyzetméter eladótérrel. A cég tovább szélesítette kiskereskedelmi partnerhálózatát. Franchise-üzleteinek száma az év végéig tizenegyre nőtt.

Nőtt a Spar bevétele tavalyhoz képest, a bővülés 7,6 százalékos. Négy új szupermarketet nyitottak, 2013 végén 401 tagból állt a magyarországi üzlethálózat.

Mintegy 1,5 milliárdos beruházással, 1600 négyzetméterrel bővítették a Spar saját húsfeldolgozó üzemét, ahol 35 új munkahelyet hoztak létre. Az év végén a Spar Magyarország létszáma elérte a 12 400-at. Ezzel a cégrangsorok alapján az ország ötödik legnagyobb foglalkoztatója.

A nyilvánosan hozzáférhető adatok szerint a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. 2012-ben 356,6 milliárd forint nettó árbevételt ért el az előző évi 334,9 milliárd után. Üzemi vesztesége a 2011-es 19,8 milliárdról 17,1 milliárd forintra csökkent. A cég adózott vesztesége a 2011. évi 34,01 milliárd után 2012-ben 12,8 milliárd forint volt.

A Spart 1932-ben alapították Hollandiában. Az áruházlánc ma négy földrész 37 Spar-szervezetéből áll, több mint 15 ezer egységgel, összesen 6 millió négyzetméter eladótérrel. A világ legnagyobb olyan kereskedelmi lánca, amely egységes néven és logóval, de nem multinacionális alapon tevékenykedik.