Vált a Praktiker - új informatikai beszállítója a Laurel

Az egyik legnagyobb barkácsáruházlánc fejlődése, hatékonyságának növelése és zavartalan működésének érdekében pályázatot írt ki meglévő kasszarendszerének leváltására, amellyel magasabb szinten tudja kiszolgálni ügyfeleit. A Praktiker Kft. által kiírt eljárás során a Laurel Kft. Laura kasszarendszerét választották a megvalósítás alapjául.

 

„Kiemelten egyedülálló és izgalmas koncepciót sikerült bemutatnunk a Praktiker Kft-nek, bízunk abban, hogy megoldásunk az elvárt eredményeket fogja biztosítani ügyfelünk számára”.  

A Praktiker jelenleg 20 áruházat működtet, és 365 beszállító partnerrel dolgozik együtt, akiknek kétharmada magyar vállalat. A barkácslánc 2016-ban 39,2 milliárd forintot realizált, ez 20 százalékkal haladta meg az előző évi forgalmat. Mivel évről évre emelkedik az új építési engedélyek száma és egyre több jövedelem marad a lakosságnál, a Praktiker pozitívan tekint a 2017-es üzleti évre is. A barkácslánc új üzletek megnyitását is tervbe vette, de prioritást élvez a szolgáltatási színvonal emelése, amelyeket folyamatos fejlesztésekkel érnek el.