Veszélyben van még 31 magyar Tesco

Veszélybe kerülhet további 31 magyar Tesco áruház működése – írja a Magyar Nemzet. A lap szerint a társaság központja a gyenge vásárlóerőt okolja. A Tesco arra hivatkozott, hogy a kereskedelmi törvény változása miatt kénytelenek bezárni 13 üzletüket, mert az kimondja, hogy nem árusíthat a hazai piacon olyan kereskedő, amely két egymást követő évben veszteséget termel.

A lap az angliai központ dokumentációira hivatkozva azt írja, hogy a magyarországi leányvállalat legproblémásabb, már bezárására ítélt 13 üzletének a gyenge vásárlóerő lett a végzete. Ugyanakkor az üzletláncnál még 31 olyan magyarországi egységet tartanak nyilván, amelyet a megszűnés veszélye fenyeget, mivel az üzemi eredményük szintén tartósan negatív. Ezeket az adott helyen nem tudják nyereségesen működtetni. A Magyar Nemzet úgy tudja, a mostani leépítések után folytatódhat az üzletlánc veszteségeinek felszámolása, a központ a további spórolási lehetőségeket vizsgálja.
A Magyar Nemzet birtokába került a Tesco országos személyzeti igazgatójának levele, amelyet a napokban elbocsátott dolgozók kaptak kézhez. Ebben semmi nem utal arra, amit Nigel Jones vezérigazgató ígért, hogy a törvényi előírásokon kívül pluszjuttatásokat kapnak az utcára kerülők. Sőt, a lap úgy tudja, a jövő kedden kezdődő szakszervezeti tárgyalások előtt a Tesco ezekben a napokban sietősen íratja alá a pórul járt dolgozókkal a megállapodásokat, ám azok több esetben kedvezőtlenebb feltételeket tartalmaznak a mostaninál.