„Az Év Zöld Nyomdája” díjat nyert a Pátria

„Az Év Zöld Nyomdája” díjat nyert a Pátria

2017 októberében már hetedik alkalommal adták át a 2010-ben megalapított GPwA – Díjakat (Green Printworld Award). A Pátria Nyomda Zrt. pályázata a legmagasabb, ötcsillagos eredménnyel zárta a megmérettetést.

A hetedik alkalommal kiírt GPwA pályázatra 2017-ben 22 szervezet (18 nyomda, 2 csomagolóanyag-gyártó és 2 papírkereskedő) nyújtott be pályázati dokumentációt. A díj odaítélése a pályázati anyagok és helyszíni audit alapján történik. A szakmai zsűri végül a Pátria Nyomda Zrt. pályázatára és munkájára a legmagasabb, ötcsillagos minősítést adta, ezzel ismerve el a cég környezetvédelemmel kapcsolatos eredményeit és működését.

A GPwA-díj elbírálásakor, a helyszínen illetve a pályázati dokumentációban is azt vizsgálják, hogy a pályázó cég – nyomda, csomagolóanyag-gyártó – mindennapi tevékenysége, alkalmazott technológiája mennyire felel meg a környezetvédelem mai elvárásainak. Az elbírálás során fontos továbbá a környezetközpontú vállalatirányítási munka, és az ágazat más szereplőinek körében végzett tudatformáló tevékenység is.

A cég számára fontos, hogy munkája a lehető legkíméletesebb legyen a környezethez, ezért is indul évről-évre ezen a pályázaton – ismertette az előzményeket Tóth József, a Pátria Nyomda Zrt. beruházási és technológiai igazgatója, aki a cég nevében átvette az elismerést. Ugyanezen az eseményen a vezető a Konica Minolta különdíját is átvehette.