Business Superbrands díjat kapott a Pátria Nyomda Zrt.

Business Superbrands díjat kapott a Pátria Nyomda Zrt.
A Pátria Nyomda Zrt. 2017-ben, története során ötödször érdemelte ki az egyik legjelentősebb nemzetközi márkaértékelési rendszer védjegyét, a Business Superbrands díjat.

„Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy idén ismét kiérdemelte a Pátria Zrt. a legkiválóbb üzleti márkáknak járó minősítést. Elsőként 2009-ben, majd ezt követően 2010-ben, 2012-ben illetve tavaly is megszereztük a védjegyet. Mindez visszaigazolja számunkra fejlesztésünk eredményeit” – mondta Orgován Katalin vezérigazgató.

2017-ben tizedik alkalommal ítélte oda a szakértői bizottság a Business Superbrands díjakat. A 22 tagú, független szakemberekből álló csoport által adott márkaminősítés nemcsak biztonságot, de garanciát is nyújt a vásárlók és ügyfelek mindennapi választásához. A díj erős pozitív visszajelzés a brandekről, és kizárólag szakmai alapon emeli ki a legjobbakat. A díjat odaítélő bizottság az ágazat elismert szakembereiből áll, akik döntésükkel tanúsítják a márkák eddigi sikerességét és hitelességét.

A Pátria cégcsoportról

A több mint 350 munkavállalót foglalkoztató, 100% hazai tulajdonban lévő Pátria Nyomda Zrt. Magyarország egyik vezető nyomdaipari, illetve irodaszer kis- és nagykereskedelmi cége. Az 1893-ban alapított vállalkozás dinamikus fejlődését innovációs képességük és folyamatos fejlesztéseik garantálják, ez hosszú távon is sikerük és stabilitásuk egyik záloga. Korszerű technológiai hátterüknek köszönhetően szinte minden megrendelői igényt képesek gyorsan és kiváló minőségben teljesíteni. Elkötelezett és magasan képzett szakembereik mindent megtesznek azért, hogy partnereiknek a legmagasabb minőségű termékeket és szolgáltatásokat versenyképes áron kínálják.