Okoshűtők és mosógépek a virtuális valóságban

Okoshűtők és mosógépek a virtuális valóságban
Las Vegasban, az iCES kiállításon mutatják be évente a legújabb, akár futurisztikus fejlesztéseket. A viselhető technológiák, és az otthoni okoseszközök területéről is láthattunk újdonságokat.

 

A viselhető technológiák számos alkalmazását vitték ki az iCES kiállításra, a L’Oreal például egy viselhető ideiglenes tapaszt. A szívecske alakú, bőrre ragasztandó érzékelő a bőr UV sugárzás-terhelését méri. Egy tapaszt öt napig lehet viselni, majd az okostelefonnal leolvasva az alkalmazás megmondja, milyen UV értéket mért, illetve mi a teendő, ha túl magas ez az érték.

Az okos mosógépek és hűtőszekrények sem maradtak ki a rendezvényről. A Samsung a Mastercardot is bevonta a fejlesztésbe, együtt alkottak egy igazi médiaközpont-hűtőszekrényt. A félajtónyi érintőképernyős kijelzővel felszerelt Samsung Family Hub tévé, médiacenter és bevásárlóközpont is egyben – két amerikai webáruházból már közvetlenül lehet a hűtő ajtajáról rendelni. Az igazi áttörést az a mobilalkalmazás jelenti, amelynek segítségével az áruházban, vásárlás közben a mobilunk képernyőjén „benézhetünk” a hűtőbe, hogy ellenőrizzük, mi hiányzik, mit kell még vásárolni. Az LG Signature hűtője pedig kopogásra átlátszóvá válik, így anélkül tudunk belenézni, hogy kinyitnánk az ajtót.

Az LG intelligens, mobilról vezérelhető mosógépe egyszerre két adag ruhát tud mosni eltérő hőfokon, és különböző paraméterekkel, két külön rekeszben. A Samsung gépét pedig bármikor leállíthatjuk és bedobhatjuk az ágy alatt felejtett zoknit – és mindezt úgy, hogy nem folyik ki belőle szanaszét a víz.