A reálkereset növekedésével egyezően bővül a kiskereskedelmi forgalom

A reálkereset növekedésével egyezően bővül a kiskereskedelmi forgalom

Szinte pontosan annyival nő a háztartások költekezése 2013. második felétől kezdve, mint amennyivel a reálkeresetek emelkednek (2,6%-) – idézi a KSH adatait közleményében az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ). A háztartások nettó jövedelme 2013-ban 16 ezer milliárd forint volt, a fogyasztási kiadásaik értéke 15 ezer milliárd forint. Ezen belül a kereskedelemben költötték el a családok a legtöbb pénzt, tavaly több mint 8 ezer milliárd forintot.

Vezetünk a régióban a mobilos fizetésben

Vezetünk a régióban a mobilos fizetésben

Bővülésre számít a PayPal. Az okostelefonról, táblagépről indított fizetések piacán jövőre 20 milliárdos forgalom is elérhető a cég szerint. Minden tízedik online fizetést okostelefonról, minden harmincadikat táblagépről indítanak. A gyors és biztonságos fizetési módozatok terjedése a kereskedők számára is kedvező, hiszen gördülékenyebb a kiszolgálás a kasszánál, de nyer vele a vásárló, a nemzetgazdaság és a mobiltársaság is.

Árérzékenyek vagyunk, de a legolcsóbb nem kell

Árérzékenyek vagyunk, de a legolcsóbb nem kell

Megszokott márkákat választanak a magyar vásárlók, és bár nagyon árérzékenyek, csak negyedük dönt a legolcsóbb termékek mellett – derül ki az NRC piackutató felméréséből. A vásárlók kétharmada előre elkészített lista alapján vásárol, de az akciók, kedvezmények miatt 43 százalékuk hajlandó bővíteni a termékkört. A kosarakban jellemzően az alapvető élelmiszerek kapnak helyet, a 18-29 éves korosztályra jellemző, hogy nassolnivalót is választ.

Félnek Európában az árak csökkenésétől

Félnek Európában az árak csökkenésétől

Egyre nagyobb fenyegetést jelent Európában az árak csökkenése. Ha az árak folyamatosan esnek, akkor a vásárlók további csökkenést várva elhalaszthatják beszerzéseiket, ez pedig visszafogja a kereskedelmet – írja a Világgazdaság. Az euróövezet már több mint egy éve küzd az alacsony inflációval, és halad a defláció felé. Áprilisban csak 0,7 százalékkal nőttek az árak, ennek az ütemnek a háromszorosára lenne szükség.

Bankkártyás fizetés is tisztítaná a gazdaságot

Bankkártyás fizetés is tisztítaná a gazdaságot

Az online pénztárgépek bekötésénél is nagyobb biztonsággal lehetne valóban a könyvelt tételek irányába vinni a kereskedelmet a kártyaelfogadás támogatásával. Ehhez az államnak 5 milliárd forint illetékről kellene lemondania - hangzott el az IIR Bankkártya konferenciáján. Mivel minden kártyás fizetés könyvelt tételnek számít, ez is tisztítaná a gazdaságot – számolt be a Privátbankár.

Tízszeresére nőtt hazánkban a PayPass fizetések száma

Tízszeresére nőtt hazánkban a PayPass fizetések száma

Európában megháromszorozódott, Magyarországon tízszeresére nőtt az egyérintéses, azaz PayPass fizetések száma 2013-ban a ma közzétett adatok szerint. A világon csaknem kétmillió kereskedő fogad el ilyen kártyákat. Jelenleg az összes Mastercard és Maestro-kártyás fizetés 7 százalékát az egyérintéses technológiával hajtják végre.