Megállapodott a NAV a mobilcégekkel

Lassan letisztul, mely cégeken keresztül működik majd az adatkapcsolat az onlinekasszák és a NAV szervere között. Az adóhatóság megkötötte a szerződést négy hazai szolgáltatóval, de további kettővel is tárgyalnak, így elképzelhető, hogy az összes hazai szolgáltató hálózatán működik majd az adatátvitel.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal és a pénztárgép közötti adatkapcsolathoz az adóügyi ellenőrző egységbe (AEE) a gyártó által beépített SIM szükséges. Ez nem kártyaformátumú, hanem alaplapba épített chip, amelyet a felhasználó semmiképpen sem tud kicserélni, vagy a működését befolyásolni. Az adatforgalom nem internetes alapon működik, hanem mobil adatkapcsolaton keresztül.

A NAV május 8-ig mind a három nagy mobilszolgáltatóval, valamint a virtuálisként működő Mobil Adat Kft.-vel aláírta a műszaki kereteket meghatározó jegyzőkönyvet. További két szolgáltató jelezte együttműködési szándékát. A jegyzőkönyv aláírását követően ezek nevét is közzéteszi a hivatal.

Bár most még nem nevezték meg őket, a szerződötteken kívül csupán két virtuális mobilszolgáltató van jelen a hazai piacon, a Tesco és a Blue Mobile. Ha velük is megállapodnak, akkor minden előfizető igénybe veheti a NAV-os adatkapcsolatot a jelenlegi szolgáltatóján keresztül.

A mostani aláírás még nem azt jelenti, hogy valóban ezeknek a cégeknek a hálózatán működik majd a kommunikáció, hanem csak azt, hogy teljesítik a szükséges műszaki feltételeket. Múlt héten írtunk arról, hogy miután a hazai szolgáltatók között nincs belső roaming megállapodás, ezért előfordulhat, hogy külföldi céget kell bevonni, amely korábban mindhárom magyar szolgáltatóval szerződött már erre. Ez persze újabb költségterhet róna a pénztárgépet használó vállalkozókra.