Fokozott szigor: Vasárnap a kiszállítás is tilos

Fokozott szigor: Vasárnap a kiszállítás is tilos
Pontosította az NGM a vasárnapi zárva tartás tilalmát, ami így már az online megrendelt áruk kiszállítására is vonatkozik. Azt egyelőre nem tudni, hogy a kisboltok kiszállíthatnak-e − írta a napi.hu. Előzetesen azt várták, hogy a zárva tartással javulnak azok pozíciói, akik online rendelt áruk szállításával foglalkoznak, de a jelek szerint ez a lehetőség is megszűnik.

 

Megtiltják azt is, hogy az internetes rendeléseket vasárnap vigyék ki az ügyfeleknek – pontosított az NGM. Az ügyfél természetesen vasárnap is megrendelheti online felületen a szükséges terméket, ám annak kiszállítása hétköznap 22 és 6 óra között, valamint munkaszüneti és vasárnapi napokon nem történhet meg - írta a Nemzetgazdasági Minisztérium az Index cikkére reagálva. A portál korábban arról cikkezett, hogy részben a házhoz szállítás erősítésével − ahol már jelentős pozíciókat épített ki a Tesco és a G-Roby − részben a franchise-hálózatba átszerveződéssel vehetik fel a kesztyűt az üzletláncok – írta az inforadio.hu.

A szaktárca szerint a törvény hatálya a kiskereskedelmi tevékenységre terjed ki, ez alatt pedig termékek forgalmazását és az ezzel közvetlenül összefüggő szolgáltatások nyújtását kell érteni, mint például az áru összekészítése vagy kiszállítása. A törvény a kivételek körében sem határozza meg az online rendelés utáni kiszállítást, csak a kereskedelmet kiszolgáló tevékenységet. Ebbe a fogalomba nem lehet beleérteni a rendelés utáni kiszállítást, csak a kereskedelmi tevékenység megvalósuláshoz szükséges szállítást, amely ahhoz kell, hogy az üzlet a nyitva tartási időben működni tudjon - fogalmaz a minisztérium. Arról nem írnak, hogy az egyébként jogosan nyitva tartó, kis családi boltból a kiszállítás miért lenne jogszerűtlen.