Egymillió is lehet a késlekedők büntetése

Szeptember végéig adott haladékot a NAV a kereskedőknek, hogy megrendeljék online pénztárgépeiket az engedéllyel rendelkező forgalmazóktól. Aki elmulasztja, azt ugyanúgy büntetik, mintha a nyugtaadási kötelezettségnek nem tenne eleget. Magánszemélyeknek 500 ezer, cégeknek egymillió forint is lehet a bírság. A régi kasszát nem lehet majd a szemétre vetni, hitelesen le kell selejtezni, vagy szakszervizben kell leadni.

70 milliárddal nőtt a forgalom már a kasszacsere előtt

Hetvenmilliárd forinttal nagyobb forgalmat jelentettek a kereskedők a tavaszi és nyári hónapokban, ahol az adócsalás, a bevételek eltitkolása az átlagosnál is nagyobb mértékben jellemző – írja a Magyar Nemzet. Az emelkedést jórészt az új pénztárgépek bevezetésének tulajdonítja a szaktárca, pontosabban a bevezetés hírének, ugyanis még csak múlt héten üzemelték be az első gépeket.

Multiknak olcsóbb lesz az onlinekasszák havidíja?

Tiltakozik három szakmai szervezet, ugyanis attól tartanak, hogy a kiskereskedőkre arányaiban nagyobb terhet ró a pénztárgépek adatkapcsolatáért fizetendő havidíj, mint a multikra. A szolgáltatók kedvezményes csomagokat kínálhatnak a nagy cégeknek, hálózatoknak. A BKIK, az OKISZ és a KISOSZ egyeztetéseket kezdeményez a kormánnyal, hogy tegyék hatósági árassá ezt a költséget.

Az NGM nem tart a számlázós kiskaputól

Nem számít a nyugtaadás helyett a számlázás tömeges elterjedésére a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), a tárca szerint a kisvállalkozások nem választják majd az új pénztárgép helyett a számlázó programokat. Utóbbi egyrészt lassítja az üzletmenetet, másrészt csak akkor törvényes, ha a vevő megadja a személyes adatait. A magánszemélyek azonban nem kötelesek vásárláskor a lakcímüket és a nevüket elárulni.

Útmutató szervizeknek a manipuláció kiszűrésére

Közzétette honlapján a NAV, milyen követelményeknek kell megfelelniük az új onlinekasszáknak, hogy a szerelés során se tudják manipulálni azokat. A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatallal közösen kidolgozták az irányelveket a szerelők és informatikusok számára. A leírás pontosan szabályozza, milyen frissítési lehetőségeket engedélyeznek, külön kitér arra az esetre, hogy ha a műszerész távvezérléssel javítja a pénztárgépet. A rendszert úgy kell kialakítani, hogy a hibaelhárítást lehetővé tegye, de megakadályozza a hozzáférést az adatokhoz. A közlemény leszögezi, hogy a gyártók felelőssége a manipuláció elkerülése.

Pénztárgépes cégvezető a szakmai toplistán

Pénztárgépes szakember munkáját is elismerték az infokommunikációs szakmai rangos díjátadóján. Az „év legsikeresebb ict-menedzsere 2013” díjat Veres Zsolt (IBM Magyarország) nyerte el. A második helyen Budafoki Róbert (T-Systems), a harmadikon pedig Papp István (Microsoft Magyarország) végzett. Negyedik lett Bessenyei István, a Laurel Cégcsoport ügyvezető-tulajdonosa, ötödik pedig Gonda Gábor, a HP Magyarország vezetője – írta a www.itbusinnes.hu.

Felgyorsulhat a kasszacsere az állami kezesség révén

Milliárdokat vehetnek fel a bankoktól az MKEH engedéllyel rendelkező pénztárgépek forgalmazói, hogy a kasszacseréhez szükséges beruházásokat felgyorsítsák. Az állam ugyanis kezességet vállal a forgalmazónként felvehető legfeljebb 3 milliárd forintos összegre. A garanciától azt várják, hogy kedvezőbb hitelfeltételekkel jussanak működő tőkéhez a kasszacserében érdekelt cégek.

Eddig 110 ezer kasszára adhatnak támogatást

Nagyjából fegyelmezetten betartották a kasszacserére kötelezett vállalkozók az augusztus 31-i határidőt – tegnapig 189 ezren kértek regisztrációs kódot a NAV-tól. Ez 19 ezerrel több, mint amennyit előzetesen várt az adóhatóság. Az onlinekassza.hu hírportál érdeklődésére a NAV közölte, 130 ezer kiskassza cseréjéhez kértek legfeljebb ötvenezer forintos támogatást, közülük azonban 20 ezret elutasított a hivatal.